BBTT

- B K T 2 0 0 7 - B e s z á m o l ó k -

Zete - Börzsöny (kerülõ) Kék 2007.06.14 09:26:49

Amióta hallottam a túra hirét, azóta fix programként volt betervezve az indulás. Végül egy kicsiny, de roppant lelkes három fõs csapattal indultunk neki. Több résztvevõre számitottam, de biztos a résztávok hiánya is belejátszott, hogy végül nem oly sok résztvevõ volt. Remélem, ez egyáltalán nem veszi el a rendezõk kedvét!

A Pénzásásig tartó elsõ szakasz volt a sötét ló, de hála a sok és jó helyre kitett szalagnak, nem tévedtünk el. Néhány gyorstempójú túrázó viszont még igy is tévesztett.

A volt Szondi kulcsosház lassan pusztulásnak indul, a látványa minden Börzsöny rajongó szivét megsajogtatta.

Bernecebaráti felé a fennsikon több nemrég kitett feliratos oszlopot láttunk. A Csitári-kereszt pontõrei mondták el, hogy ezzel is a jelenleginél mindenképp dicsõbb múltnak kívánnak emléket állítani, ugyanis a régi helynevek gyorsan feledésbe merülnek. Pedig valamikor az egész környéket mûvelték, feljártak ide a faluból.

Kemence-Bernecebaráti között az egykori víztározó helyén már erdõ nõtt fel. Azért a fürdeni tilos táblát még megtartották, hátha...

Kemencét teljesen keresztezte a túra, a falu összes látnivalóját meg lehetett tekinteni. Ez az egyik nagy kedvenc börzsönyi falum, csak a falu széli patak partja ne lett volna teleszórva építési törmelékkel...

A központban egy sor fotót csináltam, amikor megjelent egy lerobbant helyi polgártárs és erõszakosan követelni kezdte, hogy õt is fotózzam le. Ezzel még nem is volt gond, de utána nem akarta elhinni, hogy tényleg elkészült a fotó. Na, gondoltam, akkor felrakom a netre, ott bármikor ellenõrizheti, hogy tényleg meg lett örökítve (lásd a belinkelt képtárat).

Kemencén egy nagyon kedves elõre leszervezett meghívásnak eleget téve másfél órás pihenõt tarottunk egy árnyas kertben. Így pont a legmelegebb idõszakot úsztuk meg, nem is égtünk le. Számos sör és kávé elfogyasztása után fájó szívvel búcsúztunk el kedves vendéglátóinktól, akik még útravaló sörrel is elláttak.

Szinte már hiányzott egy komolyabb emelkedõ, az Aklok-rétjére több mint 6-os átlaggal nyargaltunk fel. útközben egy túrakutyás fazont is láttunk, aki sör után vágyakozott. Megsajnálva szegényt, Bányapusztánál megkínáltam a magammal hozottból.

Itt a vadászháznál népes és már messzirõl szimpatikusnak tûnõ vadászcsapatot szúrtam ki. Nosza, itt is több mint félórás megállót iktattunk be. Megittuk a sörünket és elszívtunk néhány cigarettát a vadászok-túrázók közötti békés viszony elmélyítése érdekében. Még fotót is csináltattam velük. Innen is nehéz szívvel indultunk tovább, szerencsére Nagybörzsöny már nem volt oly messze.

Ércbánya vadászház környéke gyönyörû volt, a Katalin-forrás pedig elsõrangú vizet szolgáltatott (annak aki ilyenre vágyott). Elérve Nagybörzsönyt, egy kis kitérõvel a Butella nevû intézményt kerestük fel és tartottunk ismét egy hosszabb megállót. Itt nem voltak olyan szimpik a helyi lerobbant arcok, ezért viszonylag hamar tovább is álltunk.

A Koppány-nyeregig még nagyon jó tempóban haladtunk, ott viszont kissé megéheztem, de társam szerencsére kisegített némi harapnivalóval. Innen már gyakorlatilag egy szuszra ledaráltuk a további távot. A szobi mûútnál sajnos kissé elvétettük a kék jelet, rá kellett tenni kb. egy km pluszt. Szobra beérve én elõször a resti felé vettem az irányt, leadtam a rendelést, majd utána mentem csak a célba. Fél 10 körül értünk be, ami a mintegy 3 és fél órás pihenõidõt tekintve nem is oly rossz. Mindezért a köszönet a rendezõket illeti, akik a bõséges szintidõ révén mindezt lehetõvé tették. A célban egy gyönyörû képkiállítást is meg lehetett csodálni, sajnos errre kevés idõ maradt.

Jövõre is kötelezõ program lesz ez a túra.

csiba 2007.06.10 13:48:15

A Börzsöny talán az egyik legszebb hegység Magyarországon, így nagyon vártam már ezt a túrát. Elõtte a Kinizsin voltam utoljára, de hát az rendesen ki kell pihenni:)
Másodmagammal vágtunk neki reggel Diósjenõrõl, és meglepetésemre nem voltunk annyian, mint ahogy képzeltem. Bár igaz ahogy megtudtam a szervezõktõl ez volt az elsõ Börzsönyi kék túra, így nézve meg azért egész szép számban gyûltek össze az indulók. Az idõ is irdatlan meleg volt végig, ami rendesen ki is vett belõlünk.
Induláskor Diósjenõn még bevásároltunk ezt azt, majd ezután sikeresen eltévedtünk, mert nem tértünk le a kéken jobbra. Gondoltuk, ez is jól kezdõdik:) Szerencsére nem volt sok plusz, és pár perc múlva már rajta is voltunk a kéken. Irány Drégelyvár felé. Az elsõ kilométerek elég izgalmasak voltak. A hét eleji esõzések rendesen meglátszottak. Lényegében óriási tócsákat kellett kerülgetni, vagy épp átugrani felettük. Szalagozás jó sûrû volt, itt eltévedni nem lehetett. (késõbb volt egy két olyan rész ahol sikerült megint eltévedni, mert nem vettük észre, hogy a kék letért, és szalag sem figyelmeztetett erre. Viszont sok helyen meg tele volt szalaggal, ahol meg volt normális jelzés. Jövõre talán kicsit jobban oda lehetne figyelni a szalagozásra). Aztán az elsõ kb 5km után megtörtént az, amit nagyon nem szerettem volna, fájdalom a jobb térdemben. Úgy látszik a hosszabb pihenõ a Kinizsi után nem volt elég. De nem akartam feladni, és szerencsére azért nem volt olyan erõs a fájás, bár Kemencénél erõsen gondolkoztam azon, hogy kiszálljak. Végül is elérkeztünk Tábor - tetõhöz, ahol megkaptuk az elsõ pecsétet. A második ep-ig lényegében együtt haladtunk egy másik emberrel, aki nem kicsit megszállott:). Egész jól telt minden, a térdem sem fájt annyira, csak ne lett volna olyan meleg. Csitári - keresztnél újabb pecsét, majd irány Kemence felé, ahol egy hosszabb pihenõt terveztünk, meg én a kiszállást:). Bernecebarátin áthaladva igénybe vettük a kutak nyújtotta szolgáltatást. Nagyon jól esett a hideg víz. Majd feltûntek Kemence házai, és elérkeztünk a 3. ep-hez. Kaja, innivaló, csoki nagyon jól esett amit adtak, és itt megpihentünk kb egy fél órára. Valahogy megpróbáltam rendbe hozni a térdemet, és végül is úgy döntöttem, hogy folytatom. A pihenõ jól esett, és a fájdalom is csökkent. Egy nagyon szép rész következett végig a Fekete - völgyben, majd fel a Pintér - bércre. Talán ez volt a túra alatt a legnehezebb rész, de végül is felküzdöttük magunkat. Innentõl már hárman mentünk egészen a végéig. Bányapusztán megvolt a következõ ep, de elõttem még akaratunkon kívül pózoltunk a fotósnak. A következõ ep az valahogy kiesett, de az igazoló füzetben ott az aláírás, szóval voltunk ott is:) Hamarosan feltûntek Nagybörzsöny házai. Itt betértünk egy kocsmába és ittunk meg pihentünk. Majd irány a Koppány - nyereg. Itt is mászni kellett azért rendesen, fõleg az a rész volt nehéz, amikor a kék jelzés a nyereg elõtt kb 1 km-el letért az erdészeti útról. Meglett a 6. ep is, majd egy kis regenerálódás után, átmászva a kerítésen indultunk tovább lényegében már fõképp csak lefelé. Itt is volt Nagy - Galla - aljáig egy két eltévedés, de nem láttunk szalagokat. Végül is sosem kellett sokat visszajönni, mert szerencsére mindig idõben észrevettük, hogy rossz úton megyünk. Majd megtaláltuk egy fa törzsén a három betûs jelszót és örültünk, hogy már csak egy szûk 10-es van hátra. Lassan kezdett sötétedni, legalább is az erdõben már néha kellett a lámpa. Azt hiszem nálam valahol itt állt be az a pont, hogy már nem érdekelt semmi, csak mentem, és követtem a többieket. Azt hiszem a térdem, meg a iszonyat meleg idõjárás hozta ki ezt belõlem. Közeledtünk Sukola - kereszt felé, de az valahogy sosem akart közelebb jönni. Mindig azt hittem, hogy már itt lesz, de sosem volt ott. Végül is feltûnt az utolsó ep, és én már nagyon örültem, hogy csak egy 3km van hátra és bent leszek. Fõleg, hogy a térdem egészen helyrejött, vagy lehet, hogy csak megszoktam a fájdalmat, és már nem éreztem, meg nem érdekelt. Innen már csak egy gyors leereszkedés volt hátra, nem épp a legkellemesebb úton, és nem épp a legkisebb tócsákkal. De feltûntek Szob házai, és nagyon boldog voltam. Itt még utolértünk egy pár embert, és sec - perc alatt bent voltunk a célban. Ahol rögtön hozták a virslit, asztalon kint volt 3 féle innivaló, szóval csuda jó volt.
Összességében egy nagyon jó kis túra volt. Köszönet a rendezõnknek az ennivalókért, innivalókért amiket adtak és magáért a lehetõségért, hogy kijöhettünk egyet túrázni. . Talán a szalagozás lehetett volna jobb, meg ne lett volna ilyen meleg (bár ezen nehezen lehetett volna változtatni:) )

kekdroid - Börzsönyi Kék 2007.06.10 23:27:49

Még tavaly, a rendezõ egyesület honlapján figyeltem fel a Börzsönyi Kék jelzés útvonalán rendezendõ teljesítménytúrára. Felvontam szemöldökömet, ugyanis már régen végig szerettem volna járni ezt az utat, de sem túramozgalom, sem teljesítménytúra nem volt kiírva rá és valahogy mindig eltolódott az ügy. Most azonban itt volt a kiváló lehetõség, nem volt szabad elmulasztani. A Börzsöny kevésbé ismert helyeit köti össze az útvonal, Diósjenõtõl Szobig, mintegy "kikerülve" a Magas-Börzsönyt, ettõl függetlenül csodaszép útvonal, némi tájékozódási kihívással (bár ezt a szalagozás megoldotta, mi legalábbis nem tévedtünk nagyon el).

A túra napján a villamoson az éjszakai élet megfáradt törzsközönségével együtt (némelyikük kinézett 16 évesnek is, bizony) robogok a Nyugati pályaudvar felé. Az állomás csarnoka a nyugalom és béke világát nyújtja az utca után, örülök, hogy kiléphetek a városból, el a "pörgõs" élettõl. A vonaton nem sikerül aludnom, allergiás roham segít az ébrenlétben. Váctól Vajonmerre és párja sporttársakkal utazom, beszélgetünk, így a közel egyórás út egész rövidnek tûnik. Nem így a sor az állomás várójában, ahol nevezni kell a túrára. Találkozom egy régi ismerõssel, Jenõvel, együtt megyünk végig a távon, késõbb kiegészülve a Lemaradáson megismert sporttárssal, Péterrel. A nevezés egész gyorsan halad, igényes itinert kapunk, útleírással, táblázattal az útvonalról, valamint egy nagyon összetolt szintmetszettel.

Indulunk, a faluból kiérve Vajomerrééket látom ellépni, nem is találkozom velük a célig. Az elsõ pocsolyánál rögtön eszembe jut, hogy sokmindenre felkészültem fejben, de a sárra nem. Pedig sár az volt, nem is kevés, errõl a cipõm tudna rengeteget mesélni, ha hagynám :). A kék jelzés néha felbukkan, ahol nem, ott szalagozás segíti utunkat, egy helyen kék szalag is van, az nem jó nekünk, szerencsére útitársam észreveszi a megbújó jelzést. Felfelé megyünk sokat, rövidesen észreveszem azt a helyet, ahol egyszer kegyetlenül eltévedtem, most erre nem kerül sor. Elérjük a Szondi-kulcsosházat, elhagyatva, egyedül szomorú látványt nyújt a ház az erdõben. Nem sokáig töprengünk az ügyön, emelkedik az út, fogy a lélegzet és közben lassan, de biztosan melegszik az idõ. A drégelyvári turistaút-csomópont után az elsõ ellenõrzõponton pecsétet kapunk, megismerem, irattári iktató bélyegzõ, egy fél nyáron át hasonlókkal foglalkoztam.

Lefelé kell menni egy kicsi, utána megint felfelé, hullámvasút visz hosszasan, közben, a nyílt részeken rálátni a Magas-Börzsönyre dél felé, megpróbálok találgatni, melyik lehet a Nagy-Mána, a Pogányvár gerince, de aztán rájövök, hogy még nem is azokat a hegyeket látjuk, azok egy fokkal bentebb vannak. Néha elmegyünk egy oszlop mellett, valakinek a szõlõje, valaki másnak a földje. Az ellenõrzõponton a barátságos erdész elmondja, ezek afféle emlékek a múltról, régi idõk embereirõl mesélnek, egy eltûnt korból. Továbbhaladunk, nyílt terepen, enyhe lejtõn visz az út, megint oszlopokat hagyunk el. Az út itt jól követhetõ, a minõségével sincs semmi gond, egyre jobban kezd lejteni. Elõttünk az Ipoly völgye terül el és nemsokára bejutunk Bernecebarátira. Átkelünk a falun, közben találunk egy nyomóskutat, mosakodni, inni kiváló lehetõség.

Kifelé menet utolér Péter, akivel egészen a Koppány-nyeregig együtt túráztunk. Továbbsétálunk Kemencére, van egy nagyobb nyílt szakasz, egész hamar túljutunk rajta, be a falu fõútjára. Az ellenõrzõponton - az Idõsek Otthonával szemben - kisebbfajta terülj-terülj asztalkámmal fogadnak, kedvesen kínálnak csokival és kenyérrel és innivalóval. Az utóbbiból jó sokat vételezek, elvégre Nagybörzsönyig nem várható megbízható vízvételi lehetõség. Az egykori vármegyeszékhelyt ismerõs úton hagyjuk el: erre kell menni egy bizonyos téli, éjszakai túra rajtjába, most, nappal sokkal barátságosabb a környék, szép a kilátás a környezõ hegyekre. Elérjük a börzsönyi fõalappontot, elkanyarodunk a kisvasút nyomvonala felé, ezt követjük igen-igen hosszan. Az ideiglenes végállomást már látszik, hogy nemsokára a Vilati üdülõig viszik (ha már nincs ott), fentebb már nem ilyen rózsás a helyzet, a patak áradásának az erejét szinte el sem tudom képzelni. Néha átkelünk egy patakon, néha bele is lépek teli talppal.

A Hamuháztól megint ismerõs a terep, elhagyjuk a vasutat, megkezdjük a túra legmagasabb pontjára való feljutást. A völgy alattunk és a hegyoldal fentebb mellettünk szédítõ látványt nyújt, de közben figyelni kell az útra is. Néha megbotlom, belegondolok, hogy jó lenne a bakancs, aztán az is eszembe jut, hogy a bakancsban már régen megfõtt volna a lábam, már csak tálalni kellene. Hirtelen elérjük a tetõt, innen le kell jutni Bányapusztára. Ez a lejutás némi dzsungelharccal kezdõdik, egy bokagyilkos lejtõvel folytatódik és egy romos kerítésen való átkeléssel ér véget, itt vár a pontõr is. Egy erdészeti UAZ hátrál elõlünk, biztos megijedt, pedig igazán nem akartuk megfogni. Lejtõ után kis emelkedõ következik és a piros jelzés becsatlakozása után már kérhetjük is a pecsétet a Bogár-kert pontõreitõl, itt ásványvízzel kínálnak, megköszönjük, elfogadjuk.

Nagybörzsöny hangulatos kis település, egy padnál megállok egy kis zoknicserélõ szünetet tartani, közben túratársaim megcélozzák a fagyizót, rövidesen én is követem õket. A fagyi után egy alapfokú utcai csapkezelõi tanfolyam elvégzésével tudunk vizet tölteni és megint mosakodni is. Ez utóbbira nagy szükség van, a hõségben szépen olvad az aszfalt is. A faluból kijutva egy aszfaltútra térünk, nagyon sokáig kell követni, ráadásul közben emelkedik az út. Ez az emelkedõ azonban csak a bevezetése a Koppány-nyeregre felvezetõ ösvénynek, amely egy rettenetesen izzasztó út. Közben jelzésfestõkkel találkozunk, felújítják ezt a szakaszt, jó munkát kívánunk nekik. Egy jobb minõségû földúton gyaloglunk végül fel a nyeregbe, itt is kapunk pecsétet. Péter itt ellép, futva megy be a célba, meghagy egy telefonszámot, hogy majd hívjuk fel, amikor Szob elõtt járunk.

Kis pihenõ után szépen továbbutazunk gyalogszerrel, lefelé. Gyönyörû a táj, ráadásul az idõ is enyhül egy kissé. A lába viszont mindkettõnknek fáj, nekem a talpam, Jenõnek a csonthártyagyulladása kezd elõjönni. Ettõl függetlenül még mindig erõs tempót diktál, néhol alig gyõzöm követni. Egy utolsó emelkedõ van még hátra, a Nagy-Galla aljára kell feljutni. Ennek a sikeres megtörténtét két kód felírásával ünnepeljük, az egyik öt pötty és egy (talán) BKT betûsor, azt gondoljuk, ez a pont. Egy kanyarral odébb meglátjuk a túra igazi pontját, AIR van írva valami címkékre, kis pihenés még jár a rendes kód felírása után. Szinte végig lejtõ, szép utat járunk be az egykori kisvasút egyik szárnyvonalának töltéséig, egy idõ után útitársamnak tûnnek fel a nyomvonal jellegzetességei. Egy elágazást nézünk még félre az országútra való kijutás elõtt, de voltaképpen csak legfeljebb 600 métert teszünk bele a távba.

Átkelünk a szépen épülõ új kisvasúton, egy utolsó emelkedõ visz minket a Sukola-keresztig, sajnos valami gond van az autóval, így nem tudják felhozni a frissítõpontot. Pecsétet azért kapunk, majd az utolsó szakaszra térünk rá. Ez nem a legszebb emlékeket hagyja bennem, nehezen járható, kényelmetlen köves úton trappolunk le, a volt téesz elõtt telefonálok, Péter pedig, aki közben teljesítette a túrát, cseresznyével kínál, lévén ott lakik a turistaút mellett, arrafelé, ahol az bemegy Szobra, ezúton is nagyon szépen köszönöm :).

Szobon még besétálunk a vasúthoz, de a cél nem az állomáson van, hanem egy épülettel arrébb, itt mindenféle enni-innivaló jár mindenkinek, valamint a díjazás, egy nagyon kedves rendezõtõl. A Börzsönyi kék a nem mindenhol egyszerû követhetõség ellenére egy nagyon szép túra, korrekt és kedves rendezéssel. Gratulálok mindenkinek a teljesítéshez, köszönöm útitársaimnak a társaságot - és a navigálást, valamint a rendezõknek a túrát!

Idõ/Dátum

Holdfázis

A HOLD ÁLLÁSA